Régi vágyam teljesült azzal, hogy a születésnapom környékén végre kipróbálhattam, milyen érzés egy kétfedelű veterán repülőgép fedélzetén hasítani a légtömegeket. A Hősök és Ártatlanok Temetője című regényemben az egyik főhősöm, Giovanni Romano egy olasz pilóta volt, aki az I. világháború idején Nieuport 11-essel, majd Hanriot HD. 1-essel repült, és már igencsak foglalkoztatott a gondolat, hogy ne csak a szakirodalomból és az írói képzelet világából tájékozódjak a repülés hőskoráról, hanem a valóságban is átéljem, milyen az, amikor „a múlt újra szárnyal”. Igaz, hogy nem a Nagy Háború korszakából származó géppel sikerült ezt megtennem, hanem egy II. világháborús, Nyikolaj Polikarpov tervezte, szovjet Po-2-essel (becenevén Kukuruznyikkal), de cseppet sem okozott csalódást számomra, sőt…
1927-től eredetileg U-2-es típusszámon futott a gép, 1944-ben azonban Polikarpov meghalt és életbe léptették azt a szabályt, miszerint a tervező nevének kezdőbetűit felhasználják a gép nevében, így innentől kezdve már Po-2-re keresztelték. Igazán jól megkonstruált kis gép volt: bebizonyította, hogy a háború alatt az egyik legsokoldalúbb könnyű harci repülőgépként lehetett használni, amelyet a Szovjetunióban építettek. Használták sebesültszállításra, katonai futár és kutató-mentő feladatokra, mezőgazdasági munkákra, valamint iskolagépként és éjszakai könnyű bombázóként is.
Ám ami az egyik legfontosabb tény: a Po-2 arról is ismert, hogy ezt a típust alkalmazta az 588. Éjszakai Bombázó Ezred, ismertebb nevükön „Éjszakai Boszorkányok”, melynek pilótái és kiegészítő földi személyzete mind NŐKBŐL állt! Az ezred hamar „hírhedtté vált” a német mélységi állások ellen intézett hajmeresztő, kis magasságú rajtaütéseiről. Jekatyerina Rjabova és Nagyezsda Popova veterán pilóták egy ilyen alkalommal 18 bevetést is végrehajtottak egyetlen éjszaka alatt! Az pedig már szintén történelem, hogy a női pilóták látványa csak tovább fokozta az ellenség demoralizáltságát.
Magyarországon 1946-tól használták ezt a típust légitaxiként, majd katonai futár- és gyakorlógépként, az ’50-es évektől pedig belépett a sport világába: vitorlázó vontató és ejtőernyős ugrató gépként bizonyított. Az ekkor már Lengyelországban gyártott, 20 db, magyar Po-2-eseket 1968-ban leselejtezték és kettő kivételével megsemmisítették (mindkettő a Közlekedési Múzeum tulajdonában van). Az egyik a szolnoki Katonai Repülési Múzeum kiállításán pihen, a másik, 1954-ben gyártott, restaurált példány (HA-PAO) a Goldtimer Alapítvány gondozásában „teljesít szolgálatot” a Budaörsi Repülőtéren, emellett a veterán légibemutatók rendszeres, oldtimer sztárja. Nos, vele repülhettem én is 😊
