Kedves Olvasóim!
A mai posztot a Hősök és Ártatlanok Temetője című
regényem megírásához ihletet adó helynek, a Sopronbánfalvi Hősi Temetőnek szentelem. Nagyon különleges helyről
van szó, mely időtlen szépséget és nyugalmat áraszt, véleményem szerint az
egyik leghangulatosabb hely az országban (mindenképp érdemes felvenni a bakancslistánkra).
A temetőről fantasztikusan részletes és hiteles áttekintést ad Bódi
Ottó: A sopronbánfalvi Hősi Temető története című írása, mely a Soproni
Szemle 63. évfolyamának 1. számában jelent meg, 2009-ben. Tőle idézem
(rövidebb-hosszabb kihagyásokkal) az alábbi gondolatokat:
„A Felső-Lővérek és az egykori
Sopronbánfalva közt, az Alom-hegy nyugati oldalán, a községi temető közvetlen
szomszédságában található egy gyönyörű
fekvésű, csaknem kéthektáros, katonai temető. Az 1878-ban a katonaság
számára megnyitott temetkezési helyet 1917 óta, amint azt az akkor állított
kapu felirata is jelzi, Hősi Temetőnek hívják. Napjainkig több mint 3200 katona, hadifogoly és civil áldozat földi
maradványait temették ide, többségük nyughelye még azonosítható, nagyon sokak
nevét közös emlékműveken örökítették meg. A sírok és emlékművek 130 év
történelmének tárgyi emlékei, ennek a többnyire zivataros időszaknak egy
szeletét reprezentálják. Mintegy húsz
nemzet katonái találták meg itt végső nyughelyüket, olyanok, akik többnyire
szülőföldjüktől távol, sebesülés, fronton szerzett betegség, vagy éppen bombázás
áldozatai lettek.
(…)
A 19. században, Sopronban számos
katonai alakulat működött, mintegy 3000
katona szolgált a városban. Ellátásukra a ruszti katonai kórházat 1840-ben
áttelepítették az akkor üresen álló karmelita kolostorba. A laktanyákban és a
katonai kórházban elhunytakat ebben az időben a Kolostor-erdőben kialakított
katonai temetőbe temették, amire a még ma is fellelhető két sírkő emlékeztet.
(A síremlékek a temetőtől délre, az út másik oldalán, az erdőben láthatók.)
1872-ben a katonaság új temetkezési helyet kért a várostól, amelyet néhány éven
belül meg is kaptak. 1878-ban megtörtént
az első temetés. (Schülze Lajos Husaren Rittermeister 1826–1878).
1889-ben új katonai kórházat is
nyitottak Bánfalva határában. A világháború előtt 223 halottat temettek ide, főleg
a főbejárattól balra, fent még néhány sír megtalálható ezek közül. Az első
világháború kezdetétől a temetések fokozatosan tömegessé váltak, hiszen a
frontokról a hadikórházakba rendszeresen érkeztek sebesült csoportok a
hadikórházakba, amint erről a Soproni Napló rendszeresen tudósított. A temető
kialakítását és a hadikórházakban meghaltak temetését főleg hadifoglyokkal
végeztették. 1915-ben a város elrendelte a temetőkataszter felfektetését, így a
háború halottairól pontos betűrendes és kataszteri, német, illetve magyar nyelvű
nyilvántartással rendelkezünk. A háború alatt az addig működő katonai és
hadifogoly kórházak már nem bírták befogadni a betegeket, így az akkori
Nándor-fasor végén megépült a barakk-kórház. Az itt elhunytakat is a hősi temetőben
helyezték örök nyugalomra. A levéltári
nyilvántartások szerint összesen 1874 katonát temettek ide. Az akkori
Magyarország területéről származó katonákon kívül osztrákok, csehek, szlavónok,
bosnyákok, horvátok, románok, szerbek, olaszok, oroszok és még számos nemzet
fiai voltak. Az elhalálozás oka döntő többségüknél tüdővész, tífusz, kolera,
agyhártyagyulladás, kevesebb esetben fejlövés, lövési sebesülés. A háború befejezését
követően a halottak közül néhányat családjuk exhumáltatott és szülőföldjére
elszállíttatott. Tömeges exhumálásra 1934-ben került sor, amikor a magyar–olasz
kapcsolatok látványosan fejlődtek, Gömbös Gyula Mussolininél járt, és a két
ország egyezményeket kötött. Negyvenhárom olasz katona maradványait exhumálták
ekkor, és a nyilvántartásba bejegyezték: „Olaszországba szállítva 1934. VII.
14.” Néhány temetés a két háború között is történt, amelyekről a sírköveken lévő
évszámok tanúskodnak. Főleg tiszteket temettek ide saját kérésükre, akiknek
soproni kötődésük volt.
1943-ban 300 négyszögöllel bővítették a temetőt és erre hamarosan nagy
szükség is lett. A második világháború áldozatai a háború utolsó évében
kerültek a hősi temetőbe, amikor a harci cselekmények környékünkön folytak.
Abban, hogy az áldozatokat tisztességgel eltemették és pontos nyilvántartás
készült róluk, dr. Németh Alajos főtisztelendő hittanárnak elévülhetetlen
érdemei vannak. A város területén és környezetében bombázásokban, harcokban
elesettek nyilvántartásba vétele, valamint Lakits Frigyes légoltalmi tiszt és
segédcsapatának közreműködésével a legveszélyesebb körülmények közt történő
eltemetésük – nemcsak a hősi temetőben, hanem a köztemetőkben és a város számos
helyén tömegsírokban is – a bátorság, önzetlenség és a helytállás példája.
Napjainkban ezen időszak szinte
kizárólagosan hiteles forrása dr. Németh Alajos 1993-ban megjelent könyve,
amelyből az alább idézendő adatok is származnak. 1944–45-ben a „Hősök temetője”
fogadta be a hadikórházak és szükségkórházak halottait, a légitámadások,
bombázások és utcai harcok katonai áldozatait, illetve azokat a civileket, akik
menekültként, nem soproni illetőségűként lettek a bombatámadások áldozatai. (A
civilek közül néhányat a későbbiekben családjuk exhumáltatott.) A második világháború halottainak a hősi
temetőre vonatkozó nyilvántartása szerint összesen
941 halottat temettek ide, köztük magyarokon kívül főleg németeket, de
ukrán, kozák, vend, lengyel nemzetiségű is előfordul. A világháborút követően a
temetőt katonai temetőként már nem használták, csak a halottak családtagjai
közül temettek néhányat az emlékműhöz közeli sírokba, külön engedéllyel és
kizárólag urnás temetéssel.
(…)
A terület a ’90-es évek elejéig a
temető legelhanyagoltabb része volt; erdős, bozótos, a síremlékek erősen
hiányosak, romosak és szétdúltak voltak. (…) A sírkövek a valóságban szétdőlve,
földbe süllyedve, darabokra törve voltak. Az egész temetőre is az volt a
jellemző, hogy a sírokon is fák és bokrok nőttek.
Örömteli viszont, hogy
magánszemélyek – jelesül az itt nyugvó Willerding tábornok dédunokái – az első
világháborús emlékművet 2008 szeptemberében megtisztíttatták és megjavíttatták.
„HŐSÖK CSONTJAI PORLADNAK ITT A FÖLDANYA MÉLYÉN, TÉRDRE E HANTOK ELŐTT! MONDJON
IMÁT AJAKAD!”
Bódi Ottó magánemberként végzett
kutatása a Sopronbánfalvi Hősi Temető történelmi értékére és megmentésére kívánja
felhívni a figyelmet. A blogbejegyzés végén található képek jól érzékeltetik a
hely magával ragadó hangulatát. Érdekesség, hogy a regény egyik (fel nem
használt) borítótervén is megjelennek a Sopronbánfalvi Hősi Temetőben lévő sírok
(lásd lentebb).
Búcsúzóul álljon itt a temető
gyönyörű, kovácsoltvas kapuját díszítő idézet:
Az ismeretlen hadifogoly sírjánál
Ellenség voltál, idegen
Majd rabja a magyarnak
De mi már testvérként őrizzük
Magyar földben, örök álmodat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése